Egy rendezett könyvtár zsúfolt polcai között akadtam erre a nem túl vastag 274 oldalas kis regényre. Egyszerű borító, érdekes cím. Azonnal éreztem, hogy a szívemhez fog szólni, így habozás nélkül magamhoz vettem.
Dorogi Károly, a reménytelenség ködében élő festő. Már a második oldalon megjelenik egy hölgy, aki színt hoz a regénybe, s aki miatt nem bírom letenni a könyvet. Ha eltűnik a sorok között, alig várom, hogy újra olvashassak róla. Titokzatos, és előre haladva mégiscsak kiismerhető egyéniség. Judit. Férjes asszony, de vonzódása Dorogihoz az első pillanattól érezhető. Lángolnak a szavak a sorokban. Bár éreztem szolíd feketesége, elegáns kimért nőiessége sosem lesz elegendő ahhoz, hogy együtt legyen a néhol szánalomra méltó festővel.
A folytatás a "tovább" gomb alatt!
Szél fújja az oldalakat, megismerjük Pétert, idős önmagában, Dorogi szolgájaként. Talán a szerepét úgy tudnám leírni legjobban, hogyha valaki elolvassa az utolsó néhány sort, mileőtt elkezdené az egészet, tán azt gondolhatná Péter egy kutya. Egy kutya, furcsán elnevezve. Néha talán úgy is bánnak vele. Mint egy kutyával szokás.
Dorogi ihlet híján van. Egy véletlen talákozásból kapta az ötletet, hogy régi, kedvelt helyére utazik, egy bányavidékre. Tél volt, s festette naphosszat a fehér tájat.
Visszatért, s barátja révén megismert egy olyan égő vörös tüneményt, amilyen vörös ő maga is volt. Megismerkedésük pillanatától vibrál közöttük valami feszültség. Virág még fiatal lány, nő, s nem tudja maga sem miért, de vonzódik ehhez az életből kiábrándult vénemberhez. Akaratán kivül is elmegy hozzá, s Dorogi magába fogadja. De csak külső szemmel tekintve. Valójában lelkébe talán soha senki nem látott még bele. És nem is akarta. Nem akart elfogadni másokat, mindig formálni akarta az embereket. Arra törekedett, hogy hasznossá tegye őket.
Itt érhető tetten Kassák konstruktivizmusa. A sok izmus mellett ez is hatott rá. Nemhiába tekintjük Kassákot leginkább a magyar avantgard írójának/költőjének.
A nyár eljöttével Virág és Dorogi a művésztelepre mennek. Az elhivatott művészbarátja hatására, vagy önmagából való kiábrándultsága miatt zenélni kezd. Hanyagolja az ecsetet s vásznat. A vörös leányzó sehogy sem tudja rávenni hasznos tevékenységre. Merengés, álmodozás, gyötrődés az a pár hónap, amit távol töltenek otthonuktól.
Egy viharos napon látnak odaveszni egy parasztot két lóval s szekerével. Vízbe fullnak. Dorogi próbált segíteni, de előre elrendeltnek tűnik, hogy ez a próbálkozása is, mint
mostanában minden más, kudarcba fullad. Lelkileg és testileg is összetörik. Kórházba kerül, s ahogy az elején Jutka merülni kezdett az élet rejtélyeiben, úgy most Dorogi is elsüllyedt.
A kimért asszony némi bajjal lelkében és elméjében felépült, de Dorogi halála annyira várható, hogy már az író sem tudná megmenteni.
Csalódtam tán az utolsó sorok előtt, hogy miért így kell odavesznie. De festő kezébe ecset való, nem kard. A művész lelkében hal meg először, nem testében, és utólag visszagondolva Dorogi már az első sortól fogva halott volt.
Bár nem tartozik Kassák Lajos főbb művei közé ez a lélektani regény, de tanulságos, elgondolkodtató és nem szimplán időt múlató olvasmány.
Csak ajánlani tudom, de nem depresszió ellen.
