The Playground

Társadalmi, lélektani regény. Életem tavaszán olvastam és próbáltam magamévá tenni belőle mindent. Azt hiszem nem sikerült. De azért megpróbálom feldolgozni az élményt, amely fényes az éjszakában.
Flaubert ellen pert indítottak a regény megírását követően, erkölcsgyalázás vádjával. A mű alcíme: Vidéki erkölcsök. Talán ezt tette gyalázatossá az író, a vidéki emberek életébe mászott bele kegyetlenül, s emiatt életében kérdőre vonták? Tekintsünk a műre: korának jellemzőit sűríti, és magát írja bele. De "a művésznek úgy kell jelen lennie a művében, ahogy Isten van jelen a teremtésben: láthatatlanul és mindenhatóan; érezni mindenütt érezzék, de látni sehol se lássák."
A regény megfelel a realista vonásoknak, ám legfőbb érdekessége,hogy azt mondják a megjelenése után sok francia faluban élt egy-egy Bovaryné. Élete kitalált, de valószerű.
Egyhangú, szürke, nyomorult hétköznapokat ábrázol a mű, mégis mozgalmasnak hat, a szereplők belső ábrázolása által. A lineárisan előrahaladó időszerkezetet a Bovary házaspár életútjának állomásai adják.
A könyv kicsit vontatottnak hat. Várjuk a monumentális lényeget, és csak várjuk, várjuk... közben kapunk természetrajzi leírást, halált, ezt követő szenvedést és keserűséget; de nem kapjuk meg a beteljesülést. Az élethez hasonlatos: a fontos dolgok pillanatokig tartanak csak, de heteket, hónapokat, éveket várunk rájuk. Emellett változott az érzelmi görbéje, hol magasba szökő, hol egysíkú. A gyakori tempóváltás miatt érezhetjük ilyennek, olyan mintha egy percig forognál csukott szemmel, majd kinyitva szemed "szédületes" világot látsz.
Beleszorulunk egy életbe, nem azt kapjuk, amit akartunk, nem azért küzdünk, amit megálmodtunk. Ez Bovaryné átkozott élete. De joggal szenved és vergődik, mi magunk választjuk a sorsot. Beleolvassa magát egy elvarázsolt életbe. Csak keserűség az amit a könyvből feltekintve érez. Így nem lehet "tisztán" szeretni.
A nézőpontok úgy olvadnak egymásba, mint a méz a forró a teába; hogy a végén valami egybeforrott egészet kapjunk ezáltal. A szerplők, mint karikatúrák egy újságban, csak "bohóckodnak" az élet színpadán. Torz, megvetendő társadalmi kép alakul ki bennünk.
Az utolsó lapot is elolvasva tudnunk kell, hogy megtettünk valamit, amit elvár tőlünk az irodalom, hogy élveztünk valamit, ami nem volt valós, és éreznünk kell, hogy meg akarjuk tenni még akkor is, ha nem kötelező.